Weboldalunk használatával jóváhagyja a cookie-k használatát a Cookie-kkal kapcsolatos irányelv értelmében. Elfogadom
Termékek Menü

Hogy miért írok?

Hogy miért írok? Szinte minden velem készült szóbeli, vagy írásos interjúban előkerül a kérdés: miért írok, mi visz előre az utamon?

Ha néhány évvel ezelőtt megkérdezik, gondolkodás nélkül azt feleltem volna: a magam örömére.  Ebben már akkor sem lett volna semmi önhittség vagy arcoskodás, hiszen pici korom óta dédelgetett álmom volt, hogy felnőtt koromban író leszek. Nem űrhajós vagy vadakat terelő juhász, hanem író. Olyan író, akinek nagy családja van: szerető férje, sok gyereke, kutyája, macskája, halai és legalább két báránya (akik békésen rágják a füvet a terasz előtt), továbbá legalább egy régi, kerek gombos írógépe, ami csilingel a sorok végén, és amit a kerti lugasban berendezett író-kuckóban tartanak. 


2012-ben jelent meg az első regényem, az Összetört glóriák első kötete. Elküldtem a bemutatkozó anyagomat és a kéziratomat a "nagyoknak", akik azt felelték, szívesen terjesztik, sőt, ha jó lesz a fogadtatása, ki is adják a következő részeket. Irultam-pirultam, egyik lábamról a másikra álltam, hiszen olyan távolinak, ugyanakkor annyira izgalmasnak tűnt a "következő rész" puszta gondolata is. 



A fogadtatás pedig több volt, mint jó, pedig az "Elveszett lelkek" című regényem volt az írói zsengém, az első regényem, amit amatőrként, de szívvel-lélekkel írtam meg. Egy angyalos mese, ami a várandósságom hónapjaiban, a kislányommal együtt kelt életre. Az emberek pedig beleszerettek a regényembe: az első kiadás összes példánya alig fél év alatt fogyott el, noha ismeretlen író(palánta) voltam. Felbátorodtam, és nekiláttam a második kötetnek, ami az első sikerét követte. Eztán már nem volt megállás, éreztem, hogy ez az én utam, hisz megtaláltam a hangom, a stílusom, a pályám és ami a legfontosabb - az olvasóim azóta is bővülő lelkes táborát! 

Innentől kezdve már miattatok írtam. Az olvasóim miatt, akik hétről-hétre elárasztottak a leveleikkel és a szeretetükkel. Elképesztő ajándékokat küldtek: saját készítésű képeket, festményeket, angyalkás szobrokat, ékszereket, tündérlámpásokat, csokikat, kézzel varrott ajándéktárgyakat, és még sorolhatnám, én pedig boldogan posztoltam ki mindent a közösségi oldalaimra, hogy megmutassam a világnak, milyen szuper olvasóim vannak. Mindig ügyeltem arra, hogy mindenkinek személyesen válaszoljak és segítsek, amiben csak tudtok, ti pedig hűségesen követtétek az egyre gyümölcsözőbb írói pályafutásomat.

Aztán jött egy mély gödör, a magánéleti válságom, ami 12 év után kiszakított a korábbi, biztonságosnak hitt világomból. A kislányaimmal apukámhoz költöztem a régi gyerekszobámba, és elszegődtem újságírónak, hogy meg tudjunk élni a gyerekekkel. Laptopom nem volt, íróasztalom sem, ráadásul annyi cikket írtam napközben, hogy estére szabályosan kiégett az agyam. Képtelen voltam már esténként regényt írni a fáradtságtól és a rám szakadó teendőktől. Az új élet azonban új szerelmet is hozott Zsolti személyében, akiről ma már biztosan tudom, hogy az égiek küldték nekem.  heart Nem ismerte a könyveimet, egyet sem olvasott közülük, mégis, kezdettől fogva azt mondta, ne engedjem el az álmom, megtaláljuk a módját, miként tudok majd idővel újra kizárólag a regényírással foglalkozni. 
Aztán elolvasta a Frigg rokkája I-et, és azt mondta, nekem írnom kell. Nem majd, nem egyszer, hanem most. :) Teljes erőbedobással vetette bele magát a munkába: céges háttér, szerkesztői csapat, kiadás... mire kettőt pislogtam, a kezemben volt az Összetört glóriák 6. kötete, majd a Frigg rokkája I-II. 
Újra hinni kezdtem hát abban, hogy igenis, bármilyen nehezen is alakult az életem, nekem írnom kell! 

Ma már nem telik el nap, hogy ne rendelnétek tőlünk könyveket, és ezért végtelenül hálásak vagyunk nektek. Nonstop írtok, jöttök, szelfiztek velem még akkor is, amikor épp teregetek vagy ebédet főzök és csumihajjal, melegítőben szaladok ki hozzátok a regényemmel. A szeretetetek hihetetlen kincs nekünk, nekem. Ezért érdemes írni, mesélni, megélni mindezt.  

A napokban szomorú történet jutott el hozzám: egy többgyermekes anyuka negyvenévesen rákos lett, ráadásul egy agresszív fajta támadta meg a szervezetét, ezért fél éven át kórházban kell lennie. A barátnőm elvitte neki a könyveimet, hátha a fájdalmas kezelések mellett majd lesz egy kis nyugalma, egy kis szusszanása, amikor ezekkel talán elterelheti a rossz gondolatait. Mert rettegett és lelkileg teljesen a padlóra került, ami teljesen érthető, hiszen otthon több pici gyerek várta, a kilátásai pedig több mint borúsak voltak. Hetek teltek el, amikor egy nap azt a hírt kaptam, hogy az anyuka olvasni kezdte a regényeimet és imádja őket! Azt üzente, odavan a történeteimért és alig várja a következő részt! :) 
Abban a pillanatban arra gondoltam, már EZÉRT VOLT ÉRTELME megírni ezt a regényt. 

De nem csak ez ezért. Van, akit a szerelmi bánatán segítenek át a könyveim.
Másokat a gyászukon. Van, aki a magányát tompítja a kalandos történeteimmel. 
És megint mások a hét közben felgyülemlett stresszt. 
A szeretetlenséget. 
A szerelem hiányát.
És még sorolhatnám... 

Egyvalami biztos: mind vágyunk egy olyan világba, ahol nem gyötörnek a napi gondok, 
nem zaklatódunk az anyagi helyzetünkön, a jövőnkön és a múltunkon. Ami leköt, és kiszakít a valóságból. Ahol a szereplők bőrébe bújva lehetünk hősök, harcosok, boszorkányok vagy angyalok, zenélhetünk rockbandákban és beleszerethetünk olyan pasikba, akikkel talán még sosem találkoztunk. :) 

Hiszem, hogy a regényeim a színes kalandok és a csupa-szív szereplők mellett tele vannak pozitív energiával, életigenléssel, vidámsággal és izgalommal. Olyan magas szintű rezgéssel, ami jó érzést kelt az olvasóimban. Hiszek a szavak erejében, és abban, hogy ily módon a könyveim, akárcsak egy gyógyító elixír, mindenkire jó hatással vannak, akik fogékonyak a szépségre, a jóságra és szeretnének hinni abban, hogy odafentről igenis, vigyáznak ránk. Egyfajta modern-kori prófétaként tekintek magamra, aki a könyvein keresztül szeretné elérni az embereket, hogy megmutassa, igenis, mindig van fény az alagút végén!